2021. nov 21.

Banánkrémes piskóta

írta: fnkrisz
Banánkrémes piskóta

img_8027.jpg

Hozzávalók 25x30 cm-es tepsi:

Piskóta:

5 tojás

15 dkg cukor 

16 dkg liszt

fél csomag sütőpor

2 evőkanál víz

 

Banánkrém:

25 dkg mascarpone

3-4 túlérett, foltos banán

2 csomag vaníliás cukor

fél teáskanál fahéj

 

Elkészítés:

A tojások sárgáját a cukor felével habosra keverem, majd hozzáadom a lisztet és a sütőport, illetve a vizet. Ha jól elkeveredett, akkor felverem a fehérjéket a másik adag cukorral és óvatosan hozzáforgatom. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntöm és 180 fokos sütőben kb 25 percig sütöm. A formában hagyom kihűlni, majd félbevágom egy hosszú késsel, hogy majd be tudjam tölteni a krémet. 

Amíg sül a piskóta elkészítem a banánkrémet. A banánokat villával szétnyomom, majd mascarponéval és a cukorral habosra keverem. Amíg felhasználom beteszem a hűtőbe. 

Ha kihűlt a piskóta megkenem a krémmel. Eleinte folyós lehet, érdemes fogyasztás előtt minimum 2 órára hűtőbe tenni. 

A tetejére vízgőz felett megolvasztott 10 dkg étcsokit keverek össze 1 dl tejszínnel és ezt simítom rá. 

 

img_8028.jpg

img_8030.jpg

 

 

 

Szólj hozzá

süti banán csokis